Esemény-alternatívák közvetett prekogníciója

Mikor egy eseményről akarunk prekognícióval információt szerezni, általában nem célszerű közvetlenül megcéloznunk az esemény előrejelzését. Ekkor ugyanis a prekogníció aktusa találgatássá fajulna az ismert kimenetelek között. (Például ha az a kérdés, hogy a tőzsdeindex a következő héten felfelé vagy lefelé mozdul-e el, akkor e két lehetőség közül kellene választani.) Mivel egyetlen prekogníciós döntés igen kis információmennyiséget szolgáltat (a bit töredékét), ez a döntés igen kis valószínűséggel adna biztosabb tippet a véletlen találgatásnál.

A szabad-válaszos módszerek lényegesen hatékonyabbak. Amikor távérzékeléssel egy kép vagy helyszín jellegzetességeit akarjuk megérezni, a folyamat több részből állhat, kihasználva a kép vagy a helyszín komplexitását, és így az egyes rész-megérzések információtartalma összeadódik. Ezért kettő vagy néhány kép közül az egyik sokkal biztosabban azonosítható a távérzékelő személy benyomásai alapján, mint kettő vagy néhány alternatív esemény közül az, amely később majd valóban bekövetkezik.

Kézenfekvő tehát a gondolat, hogy események előrejelzését próbáljuk meg visszavezetni képek prekognitív távérzékelésére. Erre tényleg van lehetőség. A módszer könnyen érthetővé válik az imént említett tőzsdeindex példáján.

Tételezzük fel, hogy van egy szabad-válaszos prekognícióban tehetséges személyünk. Közöljük vele, hogy egy hét múlva mutatunk neki egy képet egy előre meghatározott helyzetben, amit előre el tud képzelni, például egy meghatározott időpontban és helyen. Ő prekognitív benyomásokat gyűjt a képről, és ezeket rögzíti, pl. lerajzolja. Közben egy olyan kísérletvezető, akinek közvetlenül nincs köze a kísérlet levezetéséhez, kiválaszt két képet: az egyiket (1. kép) abban az esetben fogjuk a prekognizáló személynek megmutatni, ha a következő héten a tőzsdeindex felfelé megy, a másikat (2. kép) akkor, ha lefelé. A benyomások összegyűjtése után a szabad-válaszos módszerekben szokásos módon összevetjük a kapott benyomásokat a két lehetséges képpel. Tegyük fel, hogy a benyomások meggyőző mértékben az 1. képhez hasonlítanak. Ez azt jelenti, hogy egy hét múlva a prekognizáló személy valószínűleg az 1. képet látja majd. Ekkor valószínű, hogy a tőzsdeindex a következő hét folyamán összességében felfelé megy, mert az 1. kép megmutatását erre az esetre határoztuk el. Ha a benyomások a 2. képhez hasonlítanak, akkor értelemszerűen a tőzsdeindex csökkenése várható.

A módszert természetesen ki lehet egészíteni egy harmadik képpel arra az esetre, ha a tőzsdén nem következik be lényeges változás. További lehetőség, hogy nem egy, hanem több prekognizáló személyt alkalmazunk, mindegyiket a saját képeivel és saját kísérletvezetőjével, ahol az ő képeiket szintén a célesemény lehetőségeinek feleltetjük meg, és utána az esemény-alternatívák szintjén a többségi eredmény szerint döntünk. Például ha 5 prekognizáló személyünk van, és legalább négyüknél a növekedéshez kapcsolt kép bizonyul valószínűnek, akkor a tőzsdén növekedésre játszunk, ha legalább négyüknél a csökkenéshez kapcsolt kép jön ki, akkor csökkenésre, ha pedig az arány csak három a kettőhöz valamelyik eset javára, akkor ezt a hetet kihagyjuk.

Lényeges, hogy az egyes személyeket a képeikkel és a kísérletvezetőikkel együtt szigorúan elkülönítsük egymástól - legjobb, ha nem is tudják, hogy többen vannak -, mert a tapasztalatok szerint különben spontán ESP-közvetítésű információs kölcsönhatás alakul ki közöttük, és ez hibás döntéshez vezethet. Ha például közös képeket alkalmazunk, könnyen ráhangolódhatnak közös benyomásokra anélkül, hogy a benyomásoknak közük volna a célképhez. A kísérletvezetőknek pedig nem szabad tudniuk, hogy melyik kép melyik eseménynek felel meg, mert különben öntudatlanul is tippelnének, és a prekognizáló személyeket esetleg (szintén öntudatlanul) befolyásolhatnák.

Ezt a módszert angolul "associational remote viewing"-nek nevezik a képek és az események egymáshoz való hozzárendelése ("asszociációja") miatt.