A fillér forintosítása Pi vízzel

 

Vassy Zoltán

 

(Az AION Alapítvány tájékoztató füzetei, 3. szám, 1999 augusztus.)

 

            "Az életvíz a tiszta jövő egy szelete. A Pi technológiák, köztük az életvíz, a XXI. század technológiái."

            Ezekkel a szavakkal kezdődik dr Fülöp László "Az életvíz története" című könyve (H + H Kiadó, Kaposvár). Dr Fülöp László - aki hazánkban a Pi víz előállítását és forgalmazását bevezette, és mai is az első számú Piviz-szakembernek számít -, előadást tartott a Parajfalók Klubjában, mi pedig az ő útmutatásai alapján kísérleteket végeztünk.

            A könyvben és az előadásban szó volt az élet meghosszabbításáról, sportteljesítmények fokozásáról, a talaj termőképességének javításáról, és a Pi víz számos más alkalmazásáról, amit a mi amatőr viszonyaink között nem tudtunk ellenőrizni. Dr. Fülöp javasolt viszont számos egyszerű, házilag kivitelezhető kísérletet is. Ezek eredményeit ismertetjük most.

 

 

            1. Forralási idő

            "Otthoni kísérlet I. Vegyen 1 liter Pi vizet és 1 liter csapvizet. Mindkettőt töltse két egyforma lábasba. Mindkettő hőmérsékletét állítsa be azonosra, pl. hagyja a konyhában két órát állni az asztalon. Két elektromos főzőlapját, két gázlángját, vagy akármilyen főző alkalmatosságát állítsa azonos hőmérsékletűre. Ezt követően a két lábast egyikben a Pi vízzel, másikban a csapvízzel tegye a főző alkalmatosságra.

            Stopperrel, karórával, toronyórával, homokórával mérje a forrásig eltelt időt. Azt fogja tapasztalni, hogy a Pi víz felforralásához kevesebb idő szükséges. Ha precíz méréseket végzünk pl. Budapesti Műszaki Egyetem, University of Nagoya stb., akkor azt tapasztaljuk, hogy a Pi víz felforralásához a csapvízhez viszonyítva 8,2%-kal kevesebb hőenergia szükséges." (Az életvíz története, 11. oldal.)

            Mi ezt a kísérletet egyetlen merülőforralóval végeztük, mert azt mindig ugyanaddig a pontig a vízbe merítve biztos volt, hogy a leadott hőenergia ugyanannyi. (Főzőlapnál vagy gázlángnál az energia nagy része nem a vizet melegíti, így a bizonytalanság nagyobb.) 16 mintát mértünk mind Pi vizből, mind csapvízből, hogy figyelembe tudjuk venni a Pi- és csapvíz-minták forralási idejének saját ingadozását is; hiszen nyilvánvaló, hogy ha csapvíznél a különböző minták forralási ideje között mondjuk 10% véletlenszerű eltérés is lehet, akkor a Pi vízre jósolt 8,2% eltérés belefér a véletlen ingadozás tartományába, tehát a kísérlet semmit nem bizonyít. 16 mintát mérve ez a véletlen ingadozás ráadásul nemcsak meghatározható, hanem átlagolással nagy mértékben le is csökken. Így a kétféle víz között 8,2% különbséget minden bizonnyal ki lehet mutatni, ha van.

            Egy további bizonytalansági tényező a víz forrásának időpontja. Mint nyilván mindenki tapasztalta már, a forrás nem hirtelen, egyik pillanatról a másikra indul be, hanem fokozatosan. Előbb csak néhány buborék száll föl, aztán egyre több, majd a víz kavarogni kezd, végül az egész hevesen mozog és pezseg. Melyik az a fázis, amit már forrásnak nevezhetünk? Illetve ami esetünkben fontosabb: miképpen tudjuk biztosítani, hogy a víz megfigyelése közben az órát mindig ugyanannál a fázisnál olvassuk le? Ha pusztán szubjektív megfigyelésre hagyatkozunk, akkor félő, hogy az eredmény nem annyira az objektív történéstől, hanem inkább a saját elvárásunktól függ majd. Ezért mi a melegített víz hőmérsékletét folyamatosan mértük egy hőmérővel, és meghatároztuk azt az időpontot, amikor a víz a 95 oC hőmérsékletet épp elérte. Ekkor a víz még nem mozog olyan vehemensen, hogy nagy különbség legyen a különböző részei között, tehát kevéssé számít, hogy a hőmérő pontosan hol van; vehetjük az egész pohár víz hőmérsékletét 95 oC-osnak. (Magától értetődik, hogy az indulási hőmérséklet mindig ugyanaz volt.) Ezen kívül becsléssel meghatároztuk a forrás időpontját is, pontosabban azt az időpontot, amikor a víz teljes térfogata pezsgésbe jött. Viszont aki ezt megfigyelte és az időpontot eldöntötte, az nem tudta, hogy a 32 egyforma pohár közül melyik 16-ban van Pi víz, tehát az ő szubjektív elvárása még így sem befolyásolhatta az eredményt. (Ezt az eljárást hívják vakpróbának.)

            Mért adataink az 1. ábrán láthatók. A diagram "95" része a minták melegedési idejét mutatja 95 oC-ig, "100" része forrásig; a világosabb oszlopok a Pi-vízre, a sötétebbek a csapvízre vonatkoznak.

 

95

100

 

Szemmel is látszik, hogy a Pi- és a csapvíz-minták melegedési idői nem különböznek egymástól lényegesen, amit a statisztikai elemzés adatai is megerősítenek:

 

   A Pi-víz  melegedési idejének átlaga  95 oC-ig  339    s,      szórása  9    s;

   a csapvíz melegedési idejének átlaga 95 oC-ig  341,5 s,      szórása  9,1 s;

   a Pi-víz  melegedési idejének átlaga   100 oC-ig 375,5 s,      szórása  8,2 s;

   a csapvíz  melegedési idejének átlaga            100 oC-ig 377,5 s,      szórása  7,4 s.

 

(A statisztikában szórás nevű mennyiség a véletlenszerű ingadozás mértéke.)

Mivel a Pi víz időátlaga mélyen a csapvíz véletlen ingadozási tartományán belül van, ezek az adatok a legreálisabban úgy értelmezhetők, hogy a kétféle víz forralási ideje azonos.

Természetesen nagyon szeretnénk tudni, hogy nekünk miért nem jött ki ugyanaz, mint a Budapesti Műszaki Egyetem és az University of Nagoya név nélkül említett kutatóinak. Őket azonban nem kérdezhettük meg, mert mindkét egyetem igen nagy, és kilétükre sem a könyv, sem az előadás nem adott konkrét támpontokat. A könyvben közölt irodalomjegyzék ugyancsak nem tartalmaz olyan cikket, amelynek szerzői és címe a BME-n vagy Nagoyában végzett forralási kísérletekre utalnának.

 

 

            2. Fagyáspont

 

            "Otthoni kísérlet II. Vegyen 1 liter Pi vizet. Etnikai kisebbségek szerint: Kérjen kölcsön! Alkudjon rá! Csenjen! Vételezzen! Vitasson el! Valamint l liter csapvizet. Mindkettőt töltse két egyforma dunsztos üvegbe. Mindkettő hőmérsékletét állítsa be azonosra. Pl. hagyja a spájzban két órát állni a polcokon. Erkélyéről hideg téli napon távolítsa el számos tavalyi vendégjárás nyomait olyannyira, hogy ez a két dunsztos még odaférjen, majd a saját hőmérőjét helyezze az egyikbe, ez legyen a Pi vizes, a szomszédét a csapvizesbe, és várjon türelemmel. Azt fogja tapasztalni, hogy 0 oC-on a csapvizes dunsztos szétfagy a szomszéd hőmérőjével együtt, a Pi vizes dunsztos, benne az ön hőmérőjével viszont mínusz 1 oC és mínusz 7 oC között fagy meg. Ekkor kezdenek vékony jégtűk kialakulni benne. A teljes megfagyás mínusz 7 oC-on történik meg."

            A két, előzőleg azonos hőmérsékleten tartott vízmintát mi nem ablakpárkányon, hanem mélyhűtőben hűtöttük egy-egy műanyag pohárban, hőmérsékletüket pedig néhány percenként mértük ugyanazzal a digitális hőmérővel. Így egyrészt a szomszédot nem érte kár, másrészt a kísérletet nem befolyásolta a két hőmérő esetleg kissé eltérő kalibrációja. Aki a fagyottság mértékét ellenőrizte, nem tudta, hogy melyik pohárban van Pi- és melyikben csapvíz.

            Az eredmény: mindkét minta tetején azonos időben, 0 oC-on jelent meg az első jéghártya, ami azután mindkettőn azonos ütemben vastagodott, miközben a víz hőmérséklete 0 oC maradt. A Pi- és a csapvíz jege között sem látszott különbség.

 

 

            3. Jégkockák felolvadási ideje

 

            "Otthoni kísérlet III. Vegyenek be az erkélyről 2 db mínusz 8 oC-ra vagy ennél többre fagyott dunsztos üveg alakú jégdarabot, vagy készítsenek a hűtőszekrény mélyhűtőjében azonos nagyságú jégdarabokat Pi vízből, illetve csapvízből. Ezeket a jégdarabokat egy tálcán tegyék közszemlére a lakásban, gondosan vigyázva arra, hogy a csapvízből készültek az asztalnak a vendégek felé eső részére kerüljenek.

            Nincs gyönyörűbb látvány ugyanis az ázott vendégnél, aki természetesen úgysem mer korholni bennünket.

            Azt fogják ugyanis tapasztalni, hogy az azonos tömegű és azonos hőmérsékletű jégdarabok közül a csapvízből készültek - ördöge van - rövidebb idő alatt olvadnak el, mint a Pi vízből készült jégdarabok. Egy közepes hűtőháznál a megtakarítás bőven elegendő éves nyereségnek."

 

            Ezt a kísérletet még könnyebb elvégezni, mint az eddigieket. Csak arra kell vigyáznunk, hogy a Pi- és a csapvízből készült jégkockák egyforma nagyok legyenek, amit a legegyszerűbben talán úgy érhetünk el, hogy a kétféle vizzel teletöltjük egy kétsoros kockafagyasztó egy-egy sorát. Nálunk ezt természetesen olyan személy csinálta, aki utána már nem nyúlhatott a mintákhoz, hiszen ő tudta, hogy melyik kockasor melyik vízből készült, és az eredményt öntudatlanul is befolyásolhatta volna.

            Mint kiderült, az óvatosság fölösleges volt, mert a két mintát úgysem lehetett egymástól megkülönböztetni: a Pi-vízből készült jégkockák utolsó darabja pontosan akkor olvadt el, amikor a csapviz-kockáké. Ezt a kísérletet megismételtük dr. Fülöp László jelenlétében az előadása alatt, és az eredmény ugyanez lett. A látványhoz Fülöp úr annyi megjegyzést fűzött, hogy "Ez a szabályt erősítő kivétel", majd lendületesen tovább beszélt a Pi víz csodatévő hatásairól.

            A felolvasztásos kísérletet egyik klubtagunk elvégezte 1 milliliter térfogatú, zárható, átlátszó falú, műanyag kapszulákban (Eppendorf-csövek), miután a Pi- és csapvízmintákat lehűtötte -18 oC-ra. A zárt kapszulákat langyos vizbe téve, szemmel követte a jég olvadását. Sem az olvadás ütemében, sem a jégdarabok szerkezetében nem észlelt különbséget a kétféle minták között.

 

 

            4. Elektromos vezetőképesség

 

            Dr. Fülöp László könyve szerint a Pi víz elektromos vezetőképesége 0,84 millisiemens, szemben a csapvízzel, amelyé csak 0,59 millisiemens. A különbség (a csapvizet véve 100%-nak) 42,37%, tehát azt várhattuk, hogy mi is könnyen ki tudjuk mutatni.

            Két különböző "Pi-víz centrum"-ból származó mintát vizsgáltunk, mindegyikük vezetőképességét összehasonlítva az ugyanabból a házból vett csapvíz, valamint egy harmadik, más kerületből származó csapvíz vezetőképességével. Az eredmények:

 

1. Pi-víz:          0,72 millisiemens;

1. csapvíz:        0,72 millisiemens;

2. Pi-víz:          0,81 millisiemens;

2. csapvíz:        0,81 millisiemens;

3. csapvíz:        0,87 millisiemens.

 

Mint látható, a mérés elég érzékeny volt ahhoz, hogy a különböző helyekről származó csapvizeket jól meg lehessen vele különböztetni. (Ezeket a különbségeket nyilván az eltérő ionkoncentráció okozza.) A Pi víz vezetőképessége azonban egyik esetben sem különbözött a saját csapvizének vezetőképességétől.

 

            5. Fényelnyelési spektrum ultraibolya és látható tartományban

 

A mérést V550 típusú spektroszkóppal végeztük 190 és 900 nanométer közötti hullámhosszakon, 1 nanométer felbontóképességgel, 1 cm úthosszúságú kvarcküvettában. Megmértük az üres küvetta, szűrt és desztillált víz, valamint egy másik helyről származó csapvíz spektrumát is a Pi-víz és a bolt saját házából származó csapvíz spektruma mellett. Az utóbbi két minta közül a mérést végző személy nem tudta, hogy melyik a Pi- és melyik a csapvíz, ezeket csak FEJ és ÍRÁS mintának neveztük. Mint a következő ábrából látszik, a kód feloldására nem is lett szükség, mert a két minta spektruma teljesen azonosnak bizonyult.

            A spektrumot az ábra azért csak 250 nanométerig mutatja, mert efölött minden minta egyöntetűen átlátszó volt.

            Akár az elektromos vezetőképesség esetében, a másik helyről származó csapvíz spektruma szemmel láthatóan eltér a FEJ és ÍRÁS vizekétől, tehát a különböző csapvizeket ezzel a módszerrel is meg lehet különböztetni. A Pi-vízet és a saját csapvizét viszont nem.

 

6. Tanulság

 

A Pi vizet az emberek két fontos tulajdonsága miatt vásárolják. Az egyik: állítólag tartalmaz egy Pi energiának nevezett energiafajtát, amitől számos jó tulajdonsága van, például meghosszabbítja az életet. A másik: még a Pi energiától függetlenül is tisztább és egészségesebb a csapvíznél, mert egy speciális szűrési eljárással a szennyezések nagy részét eltávolítják belőle.

Az első tulajdonságát közvetlenül nem tudtuk tesztelni, mivel a Pi energiáról sehol nem találtunk olyan konkrét ismertetést, amelynek alapján a mérését megkísérelhettük volna. Tekintve azonban, hogy a dr. Fülöp László által leírt forráspont- és fagyáspont-változást elvileg a Pi energia okozza, ezek hiányából talán nem elhamarkodott a következtetés, miszerint efféle energiát az általunk vizsgált vízminták egyáltalán nem tartalmaztak. Mivel pedig a mintáinkat ismert és nagy forgalmú egészségboltokban szereztük be, köztük dr. Fülöp saját cégének boltjában, valószínű, hogy következtetésünk más budapesti Pi vizekre is érvényes. Ennek vagy az az oka, hogy a magyar forgalmazók nem tudják, hogyan kell ezt a különleges japán energiát a vízbe belejuttatni, vagy az, hogy ilyen energia egyáltalán nem is létezik.

A második tulajdonsággal kapcsolatban sokkal konkrétabb következtetést vonhatunk le. A vizsgált fizikai jellemzők – elektromos vezetőképesség és elektromágneses elnyelési spektrum – kimutathatóan megváltoznak, ha a csapvizet gyakorlatilag bármilyen tisztítási eljárásnak alávetik. Az a tény, hogy mintáinkban ezek a jellemzők nem különböztek a csapvízétől, igen valószínűvé teszi, hogy ezekkel a mintákkal egyáltalán semmit nem csináltak. Kifolyatták a literenként 20 fillérnél kisebb önköltségű vizet a csapból, majd eladták literenként kb. 20 forintért. Ennyi. Tehát lehet, hogy a Pi víz valóban világszínvonalú találmány; csakhogy egész más műfajban, mint amiben a vásárlói hiszik.

A Parajfalók Klubjában mindig igyekszünk olyan egyszerű méréseket végezni, amiket bárki otthon megismételhet. Most ez csak részben sikerülhetett, mert az elektromos vezetőképesség és az elnyelési spektrum méréséhez laboratóriumi műszerekre van szükség. Felhívjuk a figyelmet azonban arra, hogy vizet forralni és fagyasztani, továbbá jégkockákat felolvasztani és eközben időt mérni tényleg bárki tud, ha veszi rá a fáradságot. A kedves Olvasónak ajánljuk is, hogy a Pi vízzel mindezt tegye meg. (Elég hozzá egyetlen liter, amely mindössze húsz forint - bőven megéri, ha az eredmények láttán az összes többi árát megtakaríthatja.) Végtére a parajfaló is ember, vagyis tévedhet, sőt, akár szándékosan hazudhat. Ki tudja, hátha minket csak lepénzelt a Pi-vizesekkel konkuráló valamelyik cég, és valójában a Pi víz mégiscsak gyorsabban forr és lassabban olvad a normál víznél. Ezen a területen ma semmit nem érdemes elhinni, amit az ember maga nem próbált ki, pláne, ha a próba ilyen egyszerű és az eredménye ilyen egyértelmű.

                                                                                                         

(A kísérleteket végezte a szerzőn kívül: Barabás Zoltán, Berkics Mihály, Gräff Zoltán, Pap Éva, Szilágyi András, Takács Gyula.)