1. Kiinduló feltevések, alapfogalmak és a kutatás stratégiája

1.1. A materialista parapszichológia kiinduló feltevései

Két feltevésből indulunk ki.

1. Sok embernek vannak olyan élményei, amelyeket nem tudunk elhelyezni az eddig feltárt természeti törvények rendszerében. Ezek az élmények tipikusan információ szerzését jelentik ismert fizikai kapcsolatok nélkül. Amikor az információ forrása egy másik ember elméje, akkor telepátiáról beszélünk, amikor egy jövőbeli esemény, akkor jövőérzékelésről, vagy latin eredetű szóval prekognícióról. Nagyon valószínű, hogy a telepatikus vagy prekogníciós élmény sokszor valójában nem több két esemény véletlen egybeesésénél, vagy tudattalan következtetés eredményeként lép fel. Mindnyájan hajlamosak vagyunk ott is összefüggést látni, ahol nincs, és az emberi pszichikum gazdaságos módon úgy működik, hogy működésének nagy része nem tudatosul.

Garantáltnak azonban nem tekinthetjük, hogy a telepátiaként és a prekognícióként átélt események az előbbi két módon mindig értelmezhetők. Néha gyanúsan ritka események esnek egybe, a tudattalan következtetéshez pedig hiányozhatnak a kellő ismeretek. Hogy e két „normál” magyarázat egy-egy konkrét esetben mekkora valószínűséggel helytálló, azt a mindennapi élet bonyolult körülményei között nem lehet kiszámítani. Így soha nincs logikai alapunk rá, hogy elvessük őket, azaz kijelentsük, hogy az eset biztosan telepátia vagy prekogníció volt; ám arra sincs, hogy száz százalékosan elfogadjuk, azaz kijelentsük, hogy az eset biztosan nem volt telepátia vagy prekogníció.

Ebből következik a materialista parapszichológia első kiinduló feltevése: az emberek telepatikus és prekogníciós élményei, illetve az esetleg alapjukat képező jelenségek, jogosultak a tudományos vizsgálatra. Ha van rá esély, hogy ezek a jelenségek léteznek, akkor megismerésük nyilván gazdagítja tudásunkat a világról, és mivel az emberi megismerés legmegbízhatóbb eszköze a tudomány, érdemes alkalmazni ebben az esetben is.

2. Telepátiával és prekognícióval ma sokan foglalkoznak a különféle ezoterikus iskolákon belül. Ők ezeket a jelenségeket általában egy természetfölötti valóságtartomány vagy egy anyagtalan emberi lélek megnyilvánulásának fogják fel. Ez a felfogás jogosult abból a szempontból, hogy az ezotéria-hívőknek segít otthonosabban érezni magukat a világban (Vassy 2002); nyilván nem követnék tömegesen, ha semmi pozitív funkciója nem volna. Ami azonban a világ megismerését illeti – ami egy másik, nyilvánvalóan éppúgy jogosult törekvés –, szerintünk termékenyebb az a racionális megközelítési mód, amely a jelenségeket igyekszik elhelyezni egy logikai ellentmondásoktól mentes és a megfigyelhető tényekhez szilárdan lehorgonyzott rendszerben, konkrétan abban, amit a tudomány eddig kifejlesztett. A materialista parapszichológia második kiinduló feltevése szerint érdemes kísérletet tennünk arra, hogy a telepátiát és rokonjelenségeit, ha léteznek, a tudomány rendszerébe beépítsük. Más szóval, meg akarjuk őket érteni abban az értelemben, ahogy a tudomány a világ jelenségeit megérti.

A fenti két feltevést természetesen nem hitként kezeljük, ahogy a vallási és az ezoterikus tételeket a hívők, hanem munkahipotézisként, ahogy a tudomány kiinduló feltevéseit szokás. Mindössze arra szolgálnak, hogy a kutatás területét és fő irányát kijelöljék. Szigorúan tartózkodunk attól, hogy belőlük a kutatás eredményeiről bármiféle előzetes elvárást tápláljunk. Nem vehetjük eleve biztosra, hogy termékenyek lesznek; az esetleges kudarc oka lehet akár az, hogy ezek a jelenségek az egzakt vizsgálat során nemlétezőknek bizonyulnak, akár az, hogy tényleg kívül esnek az anyagi világ törvényszerűségein, ahogy az ezotéria-hívők gondolják, akár az, hogy anyagi természetűek ugyan, de a mi emberi gondolkodásunknak túl komplikáltak. Ez a kockázat azonban minden tudományos programmal együtt jár, anélkül, hogy bármikor komoly pszichológiai gátat jelentett volna. A kutatók beállítottsága inkább olyan, hogy minél nehezebb egy feladat, a megoldására annál lelkesebben törekszenek. És mivel a tudomány eddig nem került szembe megoldhatatlannak bizonyult feladattal, úgy véljük, a mi optimizmusunk is kellően megalapozott.

1.2. A kutatás tárgya

A telepátiáról és a prekognícióról eddig szerzett – később részletezendő – ismeretek alapján e két jelenséget egy szélesebb körbe helyezve definiáljuk, mint érzékszerveken kívüli észlelést, amelynek rövidítése az angol „extra-sensory perception” után ESP. Újabban használják a rendellenes megismerés („anomaluos cognition”, rövidítve AC) nevet is, például épp a nemrég alakult materialista parapszichológiai kutatócsoport neve „Materialist Anomalous Cognition Group” (MACG).

Az ESP definíciója: élőlények olyan információszerzése, amely egyelőre nem magyarázható az ismert fizikai kölcsönhatások alapján. Ha a szerzett információ egy másik élőlény valamilyen tudattartalma (pl. gondolat, érzés, képzet), akkor beszélünk telepátiáról, ha jövőbeli esemény, akkor prekognícióról. Vizsgálunk egy harmadik típust is, amely a környezet olyan tulajdonságára vonatkozik, amiről az információszerzés időpontjában senki nem tud; erre nincs használatban magyar kifejezés, ezért jobb híján átvesszük a francia eredetű angolt: clairvoyance. (Egy tipikus clairvoyance -kísérletben például zárt borítékban lévő ábrák sorrendjét kell kitalálni, úgy, hogy a borítékokat már lezárva keverték össze.)

Ezek a definíciók egyelőre tisztán operacionálisak, vagyis azon a helyzeten alapulnak, amelyben a definiált jelenséget megfigyeljük, és nem utalnak a természetükre. Az ESP típusait a gyakorlatban még így szűken értelmezve sem mindig könnyű egymástól elválasztani. Az imént példának hozott clairvoyance-kísérletet felfoghatjuk akár prekogníció-kísérletnek is, mert később valamikor a borítékokat kinyitják az ellenőrzéshez, és ha a prekogníció létezik, semmi nem garantálja, hogy az adás nem ebben a későbbi időpontban történik meg. Ha pedig kicsit belegondolunk bármilyen telepátia-kísérlet menetébe, hasonló bonyodalmak bukkannak fel.

1.3. A materialista parapszichológia viszonya a spiritualista parapszichológiához

Az emberi elme nem-anyagi természetéből kiinduló parapszichológiának van egy olyan típusa, amely módszertanilag követi a tudomány elfogadott normáit. Ma nagyrészt ezt a típust hívják tudományos parapszichológiának. Képviselői szinte kivétel nélkül rendelkeznek egyetemi végzettséggel, többnyire pszichológusok, fizikusok vagy filozófusok. Szervezetük, az amerikai székhelyű Parapsychological Association, 1969 óta tagja az amerikai tudományos társaságok szövetségének (AAAS, American Association for the Advancement of Science), és legnagyobb példányszámú szakfolyóiratuk, a Journal of Parapsychology cikkeit ismerteti a Psychological Abstracts. E folyóiratban csak olyan közlemény jelenhet meg, amelyet előzőleg elbírál a terület két tekintélyes kutatója, amennyiben pedig kísérleti eredményeket közöl, rajtuk kívül egy matematikus szerkesztő is, aki a statisztikai számításokat ellenőrzi.

Ez a tudományos irányzat az 1930-as évek elején született, döntően Joseph Banks Rhine munkássága nyomán (lásd a külön életrajzi összefoglalót), aki az USA Észak-Karolina államában lévő Durhamben sokáig vezette az első kutatólaboratóriumot. Rhine laboratóriuma egy ideig a Duke Egyetem pszichológiai tanszékéhez tartozott, majd 1962-től különválva a Foundation for the Research on the Nature of Man alapítvány önálló intézete lett Institute for Parapsychology néven. (A Journal of Parapsychology-t mindmáig ők adják ki.) Rhine és munkatársai meg voltak győződve arról, hogy e jelenségek révén az elme anyagon túli természetét kutatják, de módszertanilag ettől függetlenül tudományos egzaktságra törekedtek, határozottan elutasítva az ezoterikus iskolák felületi analógiákon nyugvó és a fogalmakat parttalanul összemosó gondolkodásmódját. Sőt, a későbbi vezető parapszichológusok – mint pl. Rex Stanford, John Palmer és Charles Honorton – Rhine-t épp azért bírálták még beosztottjaiként, mert szerintük ő túl mereven ragaszkodott a behaviorizmus elveihez, amelyekkel szemben az akkori pszichológiában már egyre erősödött az ellenállás. A tudományos parapszichológia azóta is egyesíti magában a spiritualista szemléletet a módszertani igényességgel; ez Európában elég szokatlan párosítás – az európai parapszichológusokra nem is annyira jellemző –, az USÁ-ban viszont megszokottabbá és elfogadottabbá teszi a a legtöbb szakterületre jellemző, nagyfokú specializáció.

A mai tudományos parapszichológia főáramában a kutatás stratégiáját a kutatók elvi felfogása annyiban befolyásolja, hogy mindenekelőtt a kutatott jelenségek létezését akarják bebizonyítani, működésük törvényszerűségei kevésbé érdeklik őket. A Journal of Parapsychology rendelkezésemre álló számainak tíz évnyi teljes sorozatában – 1988/3. és 1998/2. között –, az összesen 125 cikkből mindössze 24 szól a vizsgált jelenségek természetének feltárását célzó kísérletről, és ezek közül is nyolcat olyan szerző írt, aki később tagja lett a már említett materialista csoportnak. (A többi cikk témakör szerinti megoszlása: 36 a jelenségek létezését igazoló kísérlet vagy az ehhez szükséges körülmények vizsgálata, 6 elméleti, 26 módszertani jellegű, 33 pedig a parapszichológia történetére, alkalmazására, a parahitekre, spontán ESP-élményekre vagy a parapszichológia tudományos fogadtatására vonatkozik.) Ahhoz azonban, hogy az ESP jelenségeit bizonyítási céllal megbízhatóan előállítsák, valamennyire ismerni kell a tulajdonságaikat; így ezek kutatásának feladatát még a spiritualista parapszichológusok sem kerülhették meg. Maga J. B. Rhine egyszer állítólag azt mondta erről: „Ha nyúlpecsenyét akarsz, előbb fogd meg a nyulat.” (Stanford 1993, 129. oldal: „If you want to have rabbit stew, first catch the rabbit.”) Ezért a tudományos parapszichológia eredményeit badarság volna figyelmen kívül hagynunk, attól függetlenül, hogy nem osztjuk filozófiai értelmezésüket. Ez már csak azért is így van, mert semmi más ismeretanyagra nem számíthatunk: az ESP mindeddig kiesett a tudomány látóköréből, amit pedig az ezotéria mond róla, az legjobb esetben is csak szubjektív vélekedésnek fogható fel.