Magyarországon a parajelenségek rohamos karriert futottak be a rendszerváltozás óta. 1989 előtt például a jósok illegálisan és titokban működtek, a kanálhajlításról csak egy-egy külföldi újságban lehetett olvasni, a telepátia legföljebb mint ritka társasági vagy családi játék dívott, és kevesen próbálkoztak azzal, hogy egy asztalt körbeülve megidézzék elhunyt rokonaik szellemét. Az utóbbi, azaz a szellemidézés, nem is számított parajelenségnek. Egyáltalán, magát ezt a fogalmat sem használták még, és akik igen, azok sem ilyen kiterjedt tartalommal, mint ahogy ma szokás. Ma a világ magyarjainak Internetes levelezőlistáján, a HIX-en (Hollósi Information Exchange) van egy külön HIX.PARA rovat, olyan témákkal, mint például démonok, Atlantisz, halálközeli élmények, hipnózis, spirituális gyógyítás, tűzönjárás, Egely-kerék, Hartmann-zónák, X-akták, ufók, stb; természetesen a klasszikus parajelenségek mellett, mint például telepátia vagy a jövő megérzése. A parajelenség fogalmának közvetlen elődje, a parapszichológia, a harmincas években Amerikából kiindulva terjedt el - néhány szórványos korábbi előfordulása után -, és akkor még szinte kizárólag a telepátia laboratóriumi kutatását jelentette. Hogy ma mit jelent, azt nem fogom most definiálni, mert akár úgy definiálnám, mint a tudományosan ezzel foglalkozó kutatók, akár úgy, ahogy én vélem logikusnak, a definíció biztos eltérne attól, ahogy a fogalom a köztudatban szerepel. Annál is inkább, mert a köztudat sem egységes.
Az, hogy a parajelenség fogalma parttalanná vált, nemcsak a nyelv természetes pongyolaságát tükrözi, hanem egy sokkal fontosabb tartalmi változást is, amely világszerte megfigyelhető. Az ide sorolt jelenségek a bennük hívők tudatában már nem egyedileg és egymástól elkülönülten léteznek, hanem egyre inkább összefüggő rendszerként, mint egy sajátos, új világkép elemei. Nem a legfontosabb elemek, hiszen többé-kevésbé mindenki érzi, hogy végül is elég periférikus jelenségekről van szó. Az új világkép pedig, a New Age, vagy más néven a Vízöntő-kor világképe, sokkal ambiciózusabb: az egész emberi lét átértelmezését célozza meg, a mai racionalitásnál szándéka szerint átfogóbb és humánusabb szemlélettel. De mindenesetre már az jelent valamit, hogy maga a "Vízöntő-kor" név az asztrológiából származik, és híveivel beszélgetve szinte biztos, hogy pár perc alatt szóba kerülnek rejtélyes szellemi energiák, újra felfedezett ősi titkok, a földönkívüliek útmutatásai, és természetesen egy sereg hétköznapi parajelenség is.
Ezt az összefüggő rendszerszerűséget jól mutatják azok a felmérések, amelyeket a különféle szokatlan jelenségekről, pontosabban a bennük való hitről végeztek. Most egy saját, 1977-es felmérésünk adatait fogom bemutatni.
Hat felsőoktatási intézmény első éves hallgatói közül kértünk meg összesen 304 személyt, véletlenszerűen kiválasztva, hogy néhány állítást értékeljenek aszerint, hogy mennyire tartják őket igaznak. Olyan állításokról volt szó, mint például "Egyes betegségek kézrátétellel gyógyíthatók", "Létezik lélekvándorlás", "Látogatnak bennünket Földön kívüli civilizációk", "Fémtárgyakat meg lehet hajlítani szellemi koncentrációval", és így tovább. Öt válaszlehetőséget adtunk: "nem igaz", "valószínűleg nem igaz", "nem tudom", "valószínűleg igaz" és "igaz". Az állítások között szerepelt három tudományosan is elfogadott vagy legalábbis erősen valószínűsített tény - ismeretlen mélytengeri élőlények, fekete lyukak és a hipnózis mint sajátosan módosult tudatállapot -, valamint három olyan tény, amelyet a nálunk többségi római katolikus vallás elfogad: az angyalok létezése, csodák néhány keresztény zarándokhelyen és az ember feltámadása a végítéletkor. Ezek a témák a maguk különösségével hasonlítanak a paratémákhoz, és érdemesnek látszott megvizsgálni, hogy elfogadásuk mennyire függ össze a parajelenségekével.
A következő ábra a jelenségek egymással való összefüggéseit mutatja. (Csak a legerősebbeket, sok gyenge összefüggés is kimutatható volt.) Minél vastagabb egy vonal két jelenség között, annál inkább együtt jár a bennük való hit. Vagyis annál valószínűbb, hogy ha valaki az egyikre vonatkozó állításra az "igaz" vagy "valószínűleg igaz" pontot karikázza be, akkor ezek egyikét fogja bekarikázni a másik állításra is. És fordítva, ha valaki az egyik állítást nem hiszi el, akkor valószínűleg a másikban is kételkedik.
Látható, hogy az összefüggések diagramján kirajzolódnak bizonyos csoportok, amelyeken belül minden mindennel erősen összefügg, míg a csoportok között az összefüggések sokkal lazábbak. Így például, ahogy eleve várható, a három vallási tény jól elkülönült csoportot alkot; mindössze a csodák kapcsolódnak a kézrátételes gyógyításhoz, a telepátiához és az előérzetekhez, de ezekhez is aránylag gyengén. A tudományos tények pedig még egymással is csak laza viszonyban vannak, sőt, a hipnózist a diákok hajlamosabbak inkább néhány parajelenséghez kapcsolni, mint a másik két tudományos tényhez. Ezzel szemben van egy igen markáns csoport, amely magába foglalja gyakorlatilag az összes népszerű paratémát. Pontosan ezek a témák szerepelnek leggyakrabban a Vízöntő-kor gondolatvilágában: a különféle szellemi energiákkal végzett gyógyítás, a jövő előérzete, a telepátia, a reinkarnáció, a fémhajlítás és az úgynevezett pszichokinézis vagy telekinézis, vagyis tárgyak mozgatása ismert erőhatások nélkül. Ezen a csoporton belül az összefüggések nagyon erősek; a statisztikus vizsgálat azt mutatja, hogy létezik egy közös hitfaktoruk, ahogy szaknyelven mondják, azaz egy mélyebb, általánosabb hittípus, amelyből következik a konkrét egyedi jelenségek elfogadása. Ebből a szempontból ugyanaz a helyzet, mint a három vallási ténynél. Azok erős kapcsolata szintén egy mélyebb, közös hit jelenlétét igazolja, amit tőlük persze el is várunk: ha valaki hívő római katolikus, akkor természetes, hogy hisz az angyalok és a csodák létezésében, valamint abban, hogy a végítéletkor feltámadunk. Nem három önálló hitről van tehát szó, hanem arról, hogy ők egy általánosabb vallásos világképből következnek. Elsősorban ezért függnek össze egymással, nem saját konkrét tulajdonságaik miatt. Gondoljuk csak meg: az, hogy a végítéletkor feltámadunk, önmagában nem mond semmit például az angyalok létezéséről, és viszont, tehát az egyik elfogadásából még nem következne a másik elfogadása is. Ugyanígy, az, hogy például tárgyakat mozgatni lehet szelle mi koncentrációval, önmagában nem tenné valószínűbbé, hogy látogatnak minket földönkívüli civilizációk, vagy hogy az ember lelke időről-időre reinkarnál, azaz újra megtestesül ("leszületik", ahogy a New Age szaknyelvén mondják). Ahogy tehát a vallási tényekben való hit összefüggései egy mélyebb alaphitre utalnak, a parahitek összefüggései mögött is felismerhetünk egy átfogóbb eszmei keretrendszert, amely az egyedi jelenségeket egy közös világkép elemeivé teszi.
Említettem, hogy ez a viszonylag összefüggő világkép nálunk csak az elmúlt néhány évben terjedt el. Ha ez így van, akkor a parahitek összefüggései is nyilván változtak, mégpedig úgy, hogy egymással egyre szorosabbak lettek, egyéb jelenségekkel pedig a kapcsolatuk valószínűleg lazult. Nos, mi már 1991-ben végeztünk az 1997-eshez hasonló felmérést, ugyancsak elsőéves egyetemisták körében, és ugyanígy feltérképeztük a témák összefüggéseit is, vagyis a mögöttük felismerhető hitfaktorokat. 1991-ben a csoportok még nem különültek el annyira, mint 97-ben, noha kialakulásuk már elkezdődött. Különösen szembetűnő volt, hogy a vallási témák akkor még nem váltak el élesen a paratémáktól: a végítéletkori feltámadásra akkor nem kérdeztünk rá, de az angyalok és a csodák egy vegyes csoport részének bizonyultak, a csoportjukon kívül is számos parajelenséghez kapcsolódva. Ez valami olyasmire utal, hogy ha akkoriban egy intelligens fiatal nem érezte elegendőnek az addig domináns materializmust, akkor egyszerre próbált tájékozódni a kereszténység meglévő és a New Age új eszmevilága felé. Vagy ha eleve hívő keresztényként nevelkedett, a New Age eszméit össze tudta a hitével egyeztetni. Jellemző, hogy 1991-es felmérésünkben az angyalok és a csodák, együtt kezelve, még pozitívan függtek össze a reinkarnációval, tehát minél jobban hitt bennük valaki, annál valószínűbb volt, hogy elfogadja a reinkarnációt is. Pedig a lélek periodikus megtestesülése alapvetően ellentmond a keresztény világképnek, tehát itt negatív összefüggést várnánk. 1997-es felmérésünkben ilyen ugyan nincs, de nincs pozitív se, az összefüggést jellemző tényező a véletlen ingadozás sávján belül marad. Ahogy a diagramon a vallási témák elkülönülése is mutatja, a helyzet valamivel tisztább lett. Akkor már egy intelligens fiatal tizenkilenc éves korára nagyobb eséllyel eldöntötte, hogy hol keresse azt a spirituális többletet, amire szüksége van.
A két felmérés abból a szempontból is tanulságos, hogy egyáltalán mennyire fogadták el ezek a diákok a különféle jelenségeket 1991-ben és hat évvel később. A sorrend első fele itt, második fele itt látható. A százalékértékeket úgy kell érteni, hogy ha egy kérdésre mindenki "nem igaz"-zal válaszolt volna, az lett volna nulla százalék, ha mindenki "igaz"-zal, az lett volna száz százalék, a közbülső értékek pedig a kapott pontszámok átlagával arányosak. Amelyik kérdésnél 91-ben nincs százalékérték, az a kérdés akkor nem szerepelt a kérdőíven.
Látszik, hogy a sorrend lényegében nem változott. A tudományos tények mindkét alkalommal magasan az élre kerültek. Aztán az előérzetek és a telepátia következik, elégé elszakadva az utánuk következőktől, majd a káros földzónák és a növényi érzelmek még ötven százalék fölött Az ötven százaléknál kisebb pontszámú jelenségekre már azt mondhatjuk, hogy a diákok átlagosan inkább hajlottak nem hinni, mint hinni bennük. Ide tartoznak a Vízöntő-csoport tagjai: a fémhajlítás, a tárgymozgatás, a reinkarnáció és a kézrátételes gyógyítás. Vegyük észre, hogy 91-ben a reinkarnáció kivételével ezek még mind 50 százalék fölött voltak. A csökkenés a fémhajlításnál a legnagyobb, de a másik háromnál is elég nagy ahhoz, hogy ne tekinthessük puszta mintavételi különbségnek. A statisztikában ilyenkor mondjuk, hogy egy pontszám szignifikáns mértékben változott; ezt a "szignifikáns" jelzőt leginkább "jelentős"-nek lehet fordítani, tehát ha egy statisztikai eredmény szignifikáns, akkor valószínű, hogy nemcsak a mi véletlen mintánkra igaz, hanem arra az egész csoportra is, akikből a mintát kiválasztottuk. Jelen esetben az elsőéves egyetemistákra. Tartsuk észben, hogy ez utóbbiak közül a Vízöntő-csoportbeli jelenségek (gyógyítás, szellemi tárgymozgatás és telepátia), ha a hitelükből vesztettek is valamit, még mindig alig maradnak el az ötven százaléktól, sőt, a telepátia a maga 71 százalékával most is megközelíti a tudományos tényeket. Így tehát a bennük való hit mértéke egyáltalán nem elhanyagolható. Ez jól látszik például akkor, ha összevetjük őket a vallási tényekkel. Az elsőéves egyetemisták ma átlagosan legalább annyira reálisnak tartják a földönkívüli látogatókat, a reinkarnációt, a szellemi tárgymozgatást, a fémhajlítást és a spirituális gyógyítást, mint az angyalokat, a kegyhelyek csodáit, és azt a reményt, hogy lesz végítélet és akkor feltámadunk. Figyelmet érdemel az is, hogy az első felmérés óta a szóban forgó öt jelenség pontszáma egymás között szinte teljesen kiegyenlítődött, ami szi
ntén a bennük való hit közös eredetére utal.
Végül, talán nem érdektelen áttekinteni, hogy néhány parajelenséggel kapcsolatban a megkérdezettek hány százalékának volt személyes élménye. A telepátia 33 - 35 százaléka összhangban van külföldi felmérések eredményeivel, előérzetekről viszont nálunk sokkal többen számoltak be, mint máshol. Mégsem valószínű, hogy mintavételi hibáról van szó, mert egyrészt mindkét évben ugyanaz jött ki, másrészt a megkérdezettek száma elég nagy volt a stabil statisztikai következtetéshez. Az utolsó három jelenségben (tárgymozgások, földönkívüliek, kísértetek) sokkal több megkérdezett személy hitt, mint ahánynak volt róluk konkrét tapasztalata. Ez a tény világosan jelzi az általános kultúrközeg, bizonyára elsősorban a sajtó és a televízió szerepét a hitük kialakulásában. Egyéb társadalmi és korcsoportokra a fentihez hasonlóan részletes vizsgálatról nem tudok, de mivel a különféle New Age programok és tanfolyamok messze nemcsak az egyetemisták körében népszerűek, valószínű, hogy az általános kép a fentihez hasonló. (Például a Szintézis Szabadegyetem - évente 100 fő körüli létszámú ezoterikus tanfolyam - hallgatóinak korátlaga 2002-ben 38,8 év volt, és a korábbi években is ehhez közeli.) Ne felejtsük el tehát: tömeges hitről van szó, amelynek elterjedtsége összemérhető a többségi valláséval. Ezért társadalmilag akkor is nagy jelentősége van, ha esetleg nem egyéb puszta illúziónál.
Amikor felismerjük, hogy a ma népszerű parajelenségekben való hit része egy összefüggő eszmerendszernek, erről a pontról a gondolatmenetünk több irányba haladhat tovább.
Természetes kérdés, hogy itt pusztán szubjektív hitekről van-e szó, vagy ezek a jelenségek léteznek a valóságban is. Hiszen ha léteznek, vagy legalábbis néhányuk létezik, akkor részletes vizsgálatuk fontos új ismereteket adhat a világról, amelyben élünk. A másik irány: pszichológiai szempontból rákérdezhetünk magára a hitre, függetlenül attól, hogy mi az objektív helyzet. Miért jó hinni ezekben a jelenségekben? Mit ad hozzá ez a hit az ember életéhez? Hogyan függ össze a hívők lelki alkatával, társadalmi helyzetével, világnézetével? Hogyan befolyásolja mindennapi életüket?
Először az utóbbi kérdéscsoportot veszem sorra, amely magával a hittel foglalkozik, leválasztva azt tárgyának objektív valóságtartalmáról.