Három ember kerékpáron

Részlet Jerome K. Jerome regényéből

- A bicikli rendben van? - kérdezte Harris.
- Rendben.
- Atvizsgáltad?
- Nem vizsgáltam át, és senki sem fogja átvizsgálni. Működik és
működni is fog! Volt már némi tapasztalatom az ilyen átvizsgálást
illetoen. Ismertem egy embert Folkestone-ban. Egyik este azt
ajánlotta, hogy másnap induljunk hosszabb kerékpártúrára.
- Szívesen - feleltem. Reggel korán keltem, nehezen ment ugyan,
de gondoltam, a kirándulás kárpótolni fog. A társam fél órát
késett, kinn vártam rá a kertben. Gyönyörű ido volt. Amikor
megjött, így szólt:
-Jóképű gépe van. Hogy szalad?
- Mint a többi - feleltem. - Reggel gyorsabban, délután
lustábban. Megragadta a gépem elso kerekét, és hevesen cibálni
kezdte.
- Hagyja - kiáltottam -, még elrontja!
Nem értettem, miért cibálja az enyémet, amikor én nem cibáltam az
övét. Ha cibálni kell a gépet, itt vagyok én, a tulajdonos. Ugy
éreztem, mintha a kutyámat bántaná.
- Az elso kerék lötyög - mondta szigorúan.
- Csak ha lötyögtetik - védekeztem.
Valóban nem lötyögött. Nem lehetett azt lötyögésnek
nevezni.
- Roppant veszélyes! - mondta fejcsóválva.
- Hozzon egy csavarhúzót! - Ellenkezni akartam, de arra
gondoltam, hátha ért hozzá. Amikor visszajöttem, a földön ült. Az
elso kerék már nem a gépen volt, hanem a lába közt. Játszadozott
vele, forgatta, pörgette, az alkatrészek szanaszét hevertek a
kerti ösvényen.
- Valami történt az elso kerékkel - közölte.
- Nekem is úgy tűnik - feleltem letörten.
- Ugy látom, a csapágyban van a hiba - mondta gondterhelten.
- Ne fáradjon! Tegyük vissza és gyerünk!
- Nézzük csak meg, ha úgyis kinn van.
Mintha véletlenül jött volna ki.
Mielott lefoghattam volna, kicsavart valahol valamit amitol pár
tucat golyócska gurult szét az ösvényen.
- Fogja meg - kiáltotta -, fogja meg, egy sem veszhet el! -
Nagyon izgatott lett. Jó félórát csúszkáltunk a földön, és
összeszedtünk tizenhat golyót. Ismerosöm annak a reményének adott
kifejezést, hogy valamennyit megleltük, különben komoly változást
szenvedne a gép. Megmagyarázta, hogy gondosan meg kell számolni,
mennyit veszünk ki, és vigyázni kell, hogy pontosan ugyanannyit
tegyünk vissza. Megígértem, hogy ha valaha darabokra szednék egy
kerékpárt, emlékezni fogok tanácsára. Ovatosságból kalapomba
raktam a golyókat, és a kalapot a lépcsofeljáróra tettem.
Elismerem, hogy nem volt okos dolog, sot ostobaság volt.
Egyébként nem vagyok tökfej, csak befolyásolható. Ismerosöm
jóindulatúan közölte, hogy most már, ha úgyis belefogott,
megvizsgálja a láncot is a kedvemért, és nyomban elkezdte
rángatni az agyat. Megpróbáltam lebeszélni. Idéztem egy sokat
próbált barátom szavait: "Ha az agyaddal baj van, add el a gépet.
Igy olcsóbb!"
- Azok beszélnek így - szólt megvetoen -, akik nem értenek a
géphez. Mi sem könnyebb, mint az agyat kivenni. Igaza volt. Alig
öt perc múlva az agy is a földön hevert, kettéválva, mi pedig a
csavarokat kerestük. Eközben bevallotta, hogy mindig
megfoghatatlan volt számára, miért szoktak eltűnni a csavarok.
Még javában négykézláb csúszkáltunk, amikor Ethelbertha kijött a
házból. Nagyon elcsodálkozott. Azt hitte, már órák óta úton
vagyunk.
- Rögtön - mondta az ismerosöm -, csak segítek a kedves férjének
átvizsgálni a gépet. Jó gép, de nem árt megnézni néha.
- Ha majd mosakodni akarnak - mondta Ethelbertha -, menjenek
hátra a mosókonyhába. A lakást már kitakarították. Nekem még
odaszólt, hogy vitorlázni megy a barátnojével. Ebédre visszajön.
Sokért nem adtam volna, ha velük mehetek. Már belebetegedtem az
ácsorgásba, meg abba, hogy ez az idióta a gépemet roncsolta. A
józan eszem azt súgta, ne hagyjam tovább. Jogom van megvédeni a
tulajdonomat egy orült pusztításától. "Fogd meg a gallérját, és
rakd ki a szűrét!" De ellágyulok, ha valakit bántanom kell.
Hagytam tehát, hadd piszmogjon tovább. Egy ido múlva felhagyott a
csavarok keresésével. Bizalmasan közölte, hogy a csavar fortélyos
jószág, akkor bukkan elo, amikor a legkevésbé várjuk. Most inkább
a láncot óhajtja megvizsgálni. Igy is tett. Ugy megszorította a
láncot, hogy már mozdulni sem bírt. Azután addig lazította, míg
az eredetinek a kétszeresére nem nott. Ezt elintézvén
kijelentette, hogy leghelyesebb, ha az elso kereket
visszatesszük. Én a villát fogtam, o a kerékkel kínlódott, Tíz
perc múlva azt ajánlottam, fogja o a villát, én a kereket. Helyet
cseréltünk. Ujabb öt perc múlva leejtette a gépet, és a kezét a
térde közé nyomkodva kisebb sétát tett a teniszpályán. Eközben
furcsa, sziszego hangon kioktatott, hogy nagyon kell vigyázni,
nehogy az ujjunk a villa és a küllo közé szoruljon.
Biztosítottam, hogy szavaiban sok igazság van, saját
tapasztalataim ugyanezt bizonyítják. Miután az ujját bekötözte,
ismét munkához láttunk. Nagy nehezen visszaraktuk a kereket.
Amikor elkészültünk, harsányan felnevetett. - Minek örül?
- Szamár vagyok! - közölte vidáman.
Ez volt az elso eset, hogy becsülnöm kellett. Érdeklodtem, hogyan
jött rá erre.
- Kinn hagytuk a golyókat - felelte.
A kalapomat kerestem. Felborulva hevert az ösvényen, Ethelbertha
kedvenc kutyája éppen a golyókat ette. Ugy nyeldeste oket, mint a
nokedlit.
- Megárt neki - jegyezte meg ismerosöm. - Kemény acél.
- Kutya baja sem lesz - feleltem. - A héten már megevett egy pár
cipofűzot és egy csomag tűt. Ugy látszik, a kölyökkutyák kívánják
az efféle serkentoket. De mi lesz a biciklimmel?
- Visszateszünk, amennyit találunk - mondta vidáman -, és bízzunk
Istenben. Tizenegyet találtunk. Hatot tettünk az egyik oldalra,
ötöt a másikra. Fél óra múlva helyén volt a kerék. Most aztán
valóban lötyögött, a vak is láthatta. Ismerosöm megnyugtatott,
hogy egyelore jó lesz. Ugy láttam, elfáradt, hazament volna, ha
engedem. De most már a fejembe vettem, hogy lesz, ami lesz, a
munkát befejeztetem vele. A kirándulásról rég lemondtam, a
gépemrol is.  Érdeklodve szemléltem tehát, hogyan karmolja,
csípi, marcangolja magát. El-elcsüggedo lelkét olykor egy pohár
sörrel vagy buzdító szóval élesztgettem.
-  Élvezet nézni önt - mondtam -, lenyűgözo az ügyessége, uram.
Vidám bizakodása és törhetetlen reménykedése jókedvre derít!
Buzdításomra ismét munkához látott. Megpróbálta visszatenni az
agyat. A gépet a falhoz támasztotta, és a visszájáról javította.
Azután egy fának döntötte, és a felé eso oldalról próbálkozott.
Utána nekem kellett a gépet tartanom, mert o aláfeküdt, a fejét a
kerekek közé nyomta, miközben az olaj az arcára folyt. Végül
rákuporodott, mint egy csomagtartó, de megingott és fejre esett.
Három esetben ezt mondta:
- Hála Istennek, végre sikerült!
Két esetben ezt:
- Kössenek fel, ha így sem lesz jó!
Azt, amit harmadszor mondott, megpróbálom elfelejteni.
Végül elvesztette az önuralmát, és csapkodni kezdte a gépet.
Örömmel láttam, hogy a kerékpár sincs fából. A következo percek
pankrációs birkózássá fajultak. Hol a kerékpár volt alul, o pedig
rajta, majd o a földön, és a gép a hasán. Már-már gyozni
látszott, és keményen ült a nyeregben, de gyozelme rövid életű
volt. A bicikli hirtelen kiszabadult, és rávetve magát, fejbe
vágta a kormánnyal. Háromnegyed egykor mocskosan, ziláltan,
rongyosan és véresen így szólt :
- No, elég lesz ! - Felállt, és a homlokát törolgette. Ugy
láttam, a gépnek is elege volt. Nehéz volt eldönteni, melyikük
szenvedett többet. Ismerosömet hátravittem a mosókonyhába, ahol
szappan és egyéb alkalmatosság nélkül úgy-ahogy megmosdott. Aztán
hazaküldtem. A biciklit kocsira raktam és elszállítottam a
legközelebbi javítóműhelybe. A művezeto odajött és rábámult.
- Mit kezdjek ezzel? - kérdezte.
- Javítsa meg, ha lehet.
- Kissé legyengült - mondta -, de mindent megteszek. Meg is tett
mindent. Két fontomba került. Aztán megbíztam egy ügynököt, hogy
adja el. Senkit sem szeretek becsapni. Azt ajánlottam, hogy
tavalyi gépnek hirdesse. Az ügynök viszont azt javasolta, hogy ne
mondjunk életkort.
- Az ilyen üzletnél nem az igazság a fontos, hanem amit a vevo
elhisz. Köztünk szólva nem úgy nézem, mintha tavaly vette volna.
Megvan ez már tízéves is. Nem mondunk dátumot, kapunk érte,
amennyit kapunk. Kaptam is tole öt fontot, és megesküdött, hogy
ez több, mint amennyirol álmodni mert. Hát igen! Kétfajta
kerékpáros van. Van, aki a javítást élvezi, van, aki a
kerékpározást. Azt hiszem, a javítás nagyobb élvezet. Az ilyen
ember fütyül rá, milyen ido van, merrol fúj a szél, rossz utakon
sem gyötri magát. Kis sámli, csavarhúzó, olajozókanna, egy marék
rongy, és egész nap boldog. Mit számít az, hogy úgy fest, mint
egy kóbor cigány, és bárki meggyanúsíthatja, hogy lopta a gépet?
Csak az a baj, hogy egyesek egy gépbol két élvezetet szeretnének
kisajtolni. Ez pedig nem megy. Vagy javítani akarsz, vagy
biciklizni. Dupla megterhelést egyetlen gép sem bír el. A magam
részérol biciklizéspárti vagyok, ezért gondosan óvakodom minden
javítási kísérlettol. Ha útközben baj éri a gépemet, leülök az
árokpartra, és türelmesen várok, amíg egy szekéren
továbbdöcöghetek. Veszély csak akkor fenyeget, ha amator javító
közeleg. Az ilyen mániákus szerelore egy bedöglött gép olyan
hatással van, mint az útszéli tetem a varjúra. Diadalordítással
csap le rá. Eloször megpróbálom udvariasan elhárítani:
- Semmi az egész, ne fáradjon. Igazán lekötelezne, ha nem
zavartatná magát.
Sajnos, ez a legtöbbször hatástalan. Ilyenkor a leghelyesebb
bunkót ragadni, és kidagadt nyakkal ráordítani:
- Hagyja a gépet, vagy beverem a fejét!

Vissza a humor lapra